„Minden, ami lenni akarsz, már ott van benned.” – Rumi

Vannak mondatok, amik éveken át csak átsuhannak rajtunk. Ismerősnek tűnnek, talán még idézzük is őket… Aztán egyszer csak valóban megérkeznek. Nem a fülünkbe, hanem a szívünk mélyére.

Ez történt velem is múlt héten. A másfél éves képzésem zárásán újra elhangzott ez a mondat – sokadszorra. És valami bennem megrendítően és mélyen megmozdult. Mintha most hallanám először. Vagy talán csak most ért oda, ahol mindig is ott volt a helye.

Ez a mondat nem csak egy idézet. Ez egy belső hívás. Egy emlékeztető arra, amit talán régóta sejtünk.

 Minden, amit keresel, benned él. A részed, aki szabad, bölcs, szeretettel teli, bátor — már most is itt van. Nem kívül van, nem valamikor a jövőben. Csak arra vár, hogy kapcsolódj hozzá.

És amit hívásként érzel… Ami újra és újra megjelenik benned, ami látszólag ok nélkül vonz… Az sem véletlen. Az is te vagy.

Ezek nem „csak vágyak”. Ezek iránytűk. A lelked halk, kitartó suttogásai. Nem kell őket megérteni vagy elemezni. Talán csak annyi a dolgunk, hogy teret adjunk a csendnek, hogy meghalljuk őket.

És most… csak kérdezz. Ne válaszolj. Ne akard megfejteni. Csak engedd, hogy kirezegjen… és visszatérjen hozzád, amikor ideje van:

Mi az, amit már most is tudok, csak még nem ismertem el?

Mi van, ha már most is az vagyok, akivé válni szeretnék?

Milyen lenne, ha most kapcsolódnék ahhoz a részemhez, aki már tudja az utat?

Mi az a lehetőség, ami már most körülöttem van, csak még nem vettem észre?

Csak kérdezd… és figyeld meg, mi mozdul meg benned.

És ha bármi akadályozna abban, hogy meghalld, kapcsolódj, emlékezz arra, aki valójában vagy… mondd csendben, magadnak vagy hangosan:

„Minden régi hit, ítélet, minta, ellenállás, amit már nem kell tovább vinnem — oldódjon fel a Fényben. A lehető leggyengédebben, a lehető legteljesebben. Kérem, történjen meg a legmagasabb rendű tisztulás, most és minden szinten.”

És csak engedd. Nyitottan. Könnyedén. Szeretettel.